Amikor elkezdtük ezt az ajánlót írni, nehezen találtuk a szavakat ahhoz, hogy pontosan meg tudjuk fogalmazni, hogy mit is jelentett számunkra Zsófi és a munkássága. Az együttműködésünk 9 hónappal ezelőtt kezdődött, nagyjából akkor, amikor a teljes esküvő szervezése is. Többnemzetiségű párként voltak olyan elképzeléseink a leendő esküvőnkkel kapcsolatban, amelyek tekintetében nem voltunk hajlandóak semmilyen kompromisszumos megoldást elfogadni. Ezek közé tartozott a teljes esküvő tolmácsolása, hogy a násznép szinte teljes egésze értse a nagy napot és annak eseményeit. Azt gondoltuk, hogy ez önmagában egy rettentő nagy kihívás lesz, de ekkor találtunk a Zsófira. Nem is mertünk arról álmodni, hogy egy olyan sokoldalú személyiségre fogunk bukkani, mint ő, akinek évtizedes tapasztalata van a francia-magyar esküvőkkel kapcsolatban.
Zsófi egy igazi gyöngyszem, akivel a teljes szervezés alatt kapcsolatban voltunk, annak minden részletében segített és folyamatosan a rendelkezésünkre állt, illetve saját tapasztalatai alapján más szolgáltatókat is ajánlott. A szervezés előrehaladottabb szakaszában pedig folyamatosan egyeztetett a a szolgáltatói csapattal, összefogta őket és koordinált. Ha szükség volt a képviseletünkre, akkor ő ment el személyesen egyeztetni. A nagy napot teljes egészében ő fogta össze (ideértve az összes szolgáltatóval és a teljes násznéppel való real-time koordinációt) és ő adott neki keretet. A kedvességének és törődésének köszönhetően a szervezéssel járó stressz nagy részét sikerült levenni a vállunkról. Nem csak szakmai segítséget nyújtott, hanem egyfajta nyugtató támaszként is végig jelen volt, amelyért nem lehetünk elég hálásak.
Zsófit bíztuk meg továbbá a szertartásvezetői és ceremóniamesteri feladattal is. Nem is találhattunk volna erre alkalmasabb személyt. A szertartást a lehető legszemélyesebbé tette, ügyelve arra, hogy minden fontos részlet, mozzanat, vagy akár poén le legyen mind a két nyelvre pontosan fordítva. A vendégeink a mai napig áradoznak a szertartás szépségéről, mondván, hogy sosem vettek még részt ennyire a párról szóló szertartáson.
Ez alatt a 9 hónap alatt Zsófi bebizonyította, hogy nem csak egy egyszerű szolgáltató, hanem az ifjú pár barátja is, aki előtt az ajtónk mindig nyitva fog állni és bármikor szívesen látjuk őt újra. Ő volt az esküvőnk egyik lelke, akinek a jelenléte, munkája és tehetsége nélkül a nagy nap nem ugyanolyan élmény lett volna, és biztosan nem is lett volna ilyen sikeres. Neki köszönhetően az esküvő pontosan úgy sikerült, ahogy megálmodtuk, amelyben mi, mint az ifjú pár, a lehető legtermészetesebben és jól éreztük magunkat. Az esküvőnk az életünk egyik legeslegszebb napjaként vésődött be az emlékezetünkbe, amiben a Zsófi hatalmas szerepet vállalt.
Meleg szívvel és őszintén ajánljuk minden többnemzetiségű párnak. Még egyszer köszönünk neked mindent és további nagyon szép és sikerekben gazdag francia-magyar esküvőket kívánunk!
Baráti öleléssel,